A magyar katona nincs felöltöztetve
Interjú Deák János vezérezredessel - 2011.03.28.

A magyar katonai ruházati rendszer számos kérdését mindmáig nem sikerült megnyugtatóan rendezni – vélekedik Deák János nyugállományú vezérezredes. A Magyar Honvédség egykori parancsnoka, vezérkari főnöke szerint az alapvető gond a pénzhiány. Pedig egy katona büszkeségének egyik sarkalatos pontja éppen az egyenruhája – mondja.

Molnár Sándor

- Tábornok Úr! A katonák vagy a politikusok határozzák meg az egyenruházati rendszer fejlesztésének az irányait?
- Is-is. Mi katonák mindig is jellemzően csak a hadi/gyakorlóruházat fejlesztési irányainak a meghatározására tartottunk igényt, az egyéb öltözeti formák a politikai vezetés elképzeléseinek megfelelően alakultak. Vegyük például a mai társasági, illetve köznapi ruházatot, ezek egyértelműen az aktuális politikai döntéshozók ízlését tükrözik.

- És nem a katonákét?
- Ezt én nem állítom. Azt viszont igen, hogy az 1990-es évek első felében, amikor a Magyar Honvédség jövendő egyenruháiról folyt a vita, mi katonák nem akartunk jelentős változást.

- Pedig azt szokták mondani, hogy egy egyenruhának a hagyományokat is tükröznie kell.
- Mindenképpen. Ám ennek egészséges mértéke alapvető fontosságú. Azt gondolom, hogy egy modern hadsereg egyenruhájának úgy kell tükröznie a nemzeti hagyományokat, hogy közben a modernséget is képviseli. Mindezt ráadásul úgy, hogy az egyenruha harmonikus legyen.

- Mire gondol?
- Tipikus példa a mai társasági, amely ugyan egy modern szabású egyenruha, ám a vállzsinór, a cirkalmas paroli kifejezetten furcsán hat rajta. Nem egyszer tapasztaltam külföldi kollégáknál, hogy furcsállva nézegették a szerelékeinket.

- A régi magyar egyenruha bizonyos stílusjegyeinek a visszahozatala egyfajta politikai hitvallás volt a döntéshozók részéről.
- A szovjet mintával való szakítás volt a ő érv akkoriban. Én ezt már akkor is furcsállottam, hiszen a Kádár-rendszer ruházata sokkal inkább az első világháborús angolszász mintát követte, semmint a szovjetet. Rendben, bizonyos elemek valóban szovjetes jellegűek voltak, például a díszelgőruházaton, ám alapvetően nagyon mérsékelt volt ez a hatás.

- A tányérsapkát szokták mint szovjet ihletésű ruházati cikket emlegetni.
- Ez sem igaz. A tányérsapka úgyszintén angolszász eredetű, aki látott már szovjet vagy mai orosz tányérsapkát, az pontosan tudja, hogy teljesen más a szabása.

- Ha már itt tartunk, igaz az a legenda, hogy az aranyszínű fém hivatásosállomány-jelző jelvényt a volt szovjet végzettségi jelvények rögzítése érdekében a zubbonyokba fúrt lyukak elfedésére találták ki?
- Igen. Ezzel kapcsolatban egy érdekes adomával is szolgálhatok: 1990. augusztus 20-án személyesen Für Lajos akkori honvédelmi miniszter kérésére szedtük le régi típusú magyar, illetve szovjet akadémiai jelvényeinket a zubbonyainkról, mégpedig Pongrátz Gergely ráhatására.

- Pongrátz Gergelyére?
- Igen. Az ünnepség alatt Pongrátz Gergely szóvá tette, hogy szégyen, hogy a magyar tábornoki kar még mindig a régi végzettségi jelvényeket viseli, erre kért meg minket a miniszter úr, hogy vegyük le a jelvényeket.

- Ott helyben?
- Igen, így történt.

- Egy kicsit kanyarodjunk vissza a korábbi témánkhoz; amikor az új ruházati rendszer alapirányairól folyt a diskurzus, elméletileg tervbe volt véve egy nagytársasági öltözet bevezetése is.
- Igen. Ezt Boross Péter akkori miniszterelnök szorgalmazta, egy a korábbi diplomataruhához hasonló öltözet rendszeresítése volt tervbe véve. Ám pénz hiányában ez végül elmaradt.

- Pedig a katonák azt mondják, hogy bizonyos beosztásokban nagy szükség lenne egy ilyen típusú ruhára...
- Így van, egyértelműen kellene egy estélyi, ünnepi társasági ruházat, mert a jelenlegi normál társasági nem képes a megfelelő ünnepélyességet biztosítani. A repülőállomány kék ruhája egyébként még elmegy, de a tábori barna zubbony nem alkalmas a reprezentálásra.

- Beszélgetésünk elején említette a gyakorlóruházatot. Mi volt annak az oka, hogy az amerikai woodland minta futott végül be, és nem a magyar háromszínnyomás?
- Pontosan nem tudom, azt gondolom, hogy ennek is a pénzhiány lehetett az oka. A felderítők és repülőszerelők által használt háromszínnyomásos ruhák drágák voltak, és valószínűleg ez riasztotta el a döntéshozókat.

- A minőség tehát nem számított?
- A minőség hanyatlása a ruházati rendszerben az 1970-es évek végétől kezdve folyamatos volt. Tisztként magam is nap mint nap tapasztaltam, hogyan silányulnak el a ruházati cikkek. Az egykoron oly strapabíró zöld gyakorló az 1980-as évek végén már használhatatlan volt, a bakancsok csapnivalóak voltak, az esővédelem megoldatlan volt, katonáink, a legénységi és a hivatásos állomány egyaránt, ázott-fázott, szóval drámaiak voltak a viszonyok.

- És a rendszerváltás után?
- Boldog lennék, ha azt mondhatnám, hogy ugrásszerű javulás történt. Sajnos a ruházati ellátás problémái nem szűntek meg, sőt számos területen mindmáig számottevőek a gondok. Gondolok itt az alsóneműre, a női ruházata, de tulajdonképpen a mai gyakorlókat is említhetném. Vagy éppen a ma használatos ingeket; nem felejtem el, amikor 1995-ben, Washingtonban, a Pentagon előtt ünnepségen vetünk részt, sütött a nap, és mi az újonnan kiosztott ingjeinkben úgy izzadtunk, hogy patakokban folyt rólunk a veríték.

- És Ön mint vezérkari főnök nem tudott tenni semmit e kérdésekben?
- Erről kevesen tudnak, de én még a KBH-t is utasítottam, hogy folytasson vizsgálatot az egyik hazai gyártónál.

- És?
- Visszajöttek, és azt mondták: reménytelen.

- Van esély arra, hogy ez változzon?
- Mint oly sok minden, ez is pénz kérdése. Ma a ruházati ellátásból 20 milliárd forint hiányzik, amíg ezt a forrást nem sikerül biztosítani, alapvető változás nem várható.

- Pedig a katona számára az egyenruha alapvető fontosságú.
- Az egyenruha a katona identitásának, büszkeségének egyik sarkalatos pontja. Tény, a minőségi, esztétikus egyenruha drága. Ám ha büszke hadsereget akarunk építeni, erre is oda kell figyelni. Hogy elmondhassuk: a magyar katona végre újra fel van öltöztetve.

- Köszönöm a beszélgetést, Tábornok Úr!
- Én is köszönöm!

---

Menekültünk a szovjet hagyománytól
Interjú Végh Ferenc vezérezredessel - 2009.02.14.

Az egyenruházati rendszer átalakítása akkor optimális, ha a folyamat kétirányú, vagyis ha a döntéshozatal nem a katonai-politikai vezetés magánügye, hanem figyelembe veszik a csapatok tapasztalatait is – vallja Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes. A Magyar Honvédség egykori parancsnoka, vezérkari főnöke szerint a rendszerváltás utáni fejlesztés irányait a szovjet hagyománytól való menekülés határozta meg.

Molnár Sándor

-Tábornok Úr! Milyen tényezők határozzák meg egy ország egyenruházati rendszerének a fejlesztési irányait?
-A döntések részben „egyenruha-politikai” természetűek. Magyarországon például máig jellemzi a katonai-politikai vezetést a Magyar Néphadsereg szovjetesnek tartott ruházati hagyományaitól való menekülés, egyben a régi, magyarosnak tartott tradíciókhoz való közeledés. Elég csak az 1993M társasági ruházat szabására és színére, vagy éppen a tányérsapka 2000-es évek eleji kivezetésére gondolni.

-Néha azért rossz irányba is elviheti a rendszert egy-egy ideológiai-politikai alapú döntés…
-Valóban. Tipikus példa a tányérsapka leváltása. Én a magam részéről a tányérsapkát sokkal viselhetőbbnek tartom, mint az azt felváltó, ma is használt bocskait. A tányérsapka sokkal inkább illik az egyenruhához, arról nem is beszélve, hogy jobban idomul a fejhez. A bocskai viszont torzítja a fej alakját.

-Pedig a tányérsapka, legalábbis a magyar változata, igazán nem volt szovjetesnek nevezhető…
-Nem. A szovjet sapka tányérrésze jóval nagyobb, az eleje emelt, míg a magyar egy szerényebb, kisebb méretű megoldás. És azt se felejtsük el, hogy számos nyugati ország hadserege használ tányérsapkát, többek között az amerikaiak is…

-Na de térjünk vissza az egyenruházati fejlesztésre! A döntések mögött milyen tényezők húzódnak még meg?
-Az „egyenruha-politika” mellett a másik meghatározó tényező a gyakorlat, a használat tapasztalatai. Az, hogy adott ruházati termék mennyire kényelmes, mennyire bírja a strapát, hogyan viselkedik esőben, szélben, forróságban. A jó fejlesztés kétirányú, vagyis a döntéshozatal nem a katonai-politikai vezetés magánügye, hanem figyelembe veszik a gyakorlati tapasztalatokat is.

-Miként kell ezt elképzelnünk?
-A használat közben a csapatoknál rengeteg tapasztalat gyűlik össze. Ezeket kell becsatornáznunk a döntéshozatalba. Bátorítanunk kell mindenkit, hogy a tapasztalatát adja tovább visszajelzés formájában.

-Melyek azok a ruházati termékek, amelyeknél mindez különösen fontos?
-Értelemszerűen a gyakorlóruházat és a lábbeli. Előbbi nagyon sokáig fejtörést okozott nekünk, az új, egyébként nyugati példára fejlesztett négyszínnyomású ruházatot ugyanis sehogy sem sikerült eltalálni. Egy ideig Kínából hozattunk anyagot, majd hazait használtunk fel, ám a ruhák viselése kellemetlen volt. Az anyag sprőd volt és merev, dörzsölte a bőrt, nem szerettük. „Ruházattechnikai” szempontból is voltak gondok, a ruhák gyűrődtek, és a nedvességet is túlzottan átengedték.

-Miként oldották meg a problémákat?
-Drágább, jobb minőségű anyagot rendeltünk.

-És a lábbeli?
-A lábbelik kapcsán nem tudok ennyire markánsan negatív tapasztalatokról beszámolni. Viszont tény, hogy amikor a Szárazföldi Csapatok Vezérkari Akadémiáján tanultam az Egyesült Államokban, beszereztem amerikai katonai lábbelit. És bizony sokkal kellemesebb volt viselni. Igyekeztem is ezeket a tapasztalataimat idehaza hasznosítani.

-Gyakori, hogy külföldi ruházat ihleti meg a fejlesztést?
-Hogyne. Különösen, amióta intenzíven részt veszünk a külföldi missziókban.

-Ön, mint parancsnok és vezérkari főnök, beleszólt a fejlesztésekbe?
-Egyértelműen. A ruhák küllemét tekintve és gyakorlati szempontból egyaránt. Ha tehettem, figyelembe vettem az éppen aktuális divatirányzatokat, és a külföldi egyenruhákkal is összevetettem a sajátjainkat.

-Ha jól tudom, az Ön idejében is téma volt egy külön nagytársasági ruházat kifejlesztése…
-Igen. A nagytársasági ruházat bevezetése akkoriban vált különösen aktuálissá, hiszen mind több protokolláris eseményen jelentünk meg a NATO országaiban, és hát az volt a tapasztalat, hogy még a társasági öltözet sem felel meg a kívánalmaknak.

-Hogy értve?
-A tábori barna zubbony és tányérsapka, fekete pantalló, fehér ing, fekete nyakkendő nem volt az alkalomhoz illő. Nem volt eléggé elegáns, kiríttunk mind külföldi katonakollégáink, mind a civilek közül.

-El is indult a tervezés?
-Igen. Ha jól emlékszem, 1998 elején rendeltem el a ruházat részleteinek a kidolgozását. A tervek el is készültek, a prototípust is legyártották, ám távozásommal elakadt a folyamat.

-Hogy nézett volna ki a nagytársasági?
-Az egyik forgatókönyv szerint sötétbarna, már-már fekete színe lett volna, de gondolkodtunk a kék-fekete kombináción is. A zubbony rejtett gombolású lett volna, a rendfokozati jelzések pedig a karra kerültek volna.

-Valószínűleg nem lett volna olcsó ez a ruha…
-Persze, egy ilyen ruha drága. Ám csak keveseknek kellett volna elkészíttetniük, a tábornokoknak, a katonai diplomatáknak, valamint azoknak a tiszteknek, akik külföldön reprezentálják az országot.

-Az Ön idejében már az új mintájú köznapi ruházat is téma lehetett…
-Így van. A diskurzus már a rendszerváltást követően megindult, köztudott volt ugyanis, hogy a háromgombos köznapi zubbonynak bizonyos előnytelen tulajdonságai vannak.

-Úgymint?
-Rövidíti a törzset, nem ad elég feszes tartást, nem katonás. A négygombos változat viszont tekintélyesebb, elegánsabb, hosszít és karcsúsít. Igaz, nagy hátránya, hogy egy pocakosabb viselőn nem áll túl jól. Felnagyítja eme kis testi jellegzetességet.

-Ugorjunk egyet! A dandártábornoki rendfokozatot 1993-ban vezették be. Volt-e akkoriban valamiféle terminológiai vita arról, hogy miként nevezzük a különféle tábornoki rendfokozatokat?
-Volt, azonban nem az egycsillagos tábornoki rendfokozat kapcsán. A négycsillagos tábornok elnevezése körül pattant ki vita. Én az amerikai rendszert tartottam követendőnek, ahol a dandártábornok (brigadier general), vezérőrnagy (major general), altábornagy (lieutenant general), tábornok (general) a sorrend. A névjegykártyámon is csak annyi szerepelt: tábornok. Tudtam ugyanis, hogy a nyugatiak a vezérezredes kifejezést túlzottan szovjetesnek tartják, irritálja őket. Téma volt emellett a háromcsillagos rendfokozat is, a tábornagy, sőt a vezértábornagy kifejezések is felmerültek ötletként.

-Utolsó témánkként beszéljünk a kitüntetésekről! Ön számos külföldi kitüntetést kapott. Meg kellett ezekhez kérni a viselési engedélyt a köztársasági elnöktől?
-Igen. Ez ugyanakkor nem egy formális aktus volt, bemutattam az adományozó dokumentumot a Köztársasági Elnök Úrnak, aki tudomásul vette.

-Miért van az, hogy – mint oly sok tiszt és tábornok – Ön sem viseli összes kitüntetését a szalagsávon?
-A magyarázat egyszerű: a szalagsávok nem egységesek. Egy magyar, egy amerikai és mondjuk egy osztrák szalagsáv egész egyszerűen nem viselhető szépen egymás mellett. A Varsói Szerződés idejében jobb volt, mert egységesek voltak a szalagsávok, úgyhogy normálisan sorba lehetett őket rendezni. Arról nem is beszélve, hogy ha egy új kitüntetés szalagsávját be akarom illeszteni a sorba, akkor le kell szedni a már meglévőket, hozzájuk illeszteni az újat, majd az egészet visszavarrni, szóval bonyolult.

-Felmerült már az Ön idejében is, hogy teljes alakjukban is viselni lehessen a kitüntetéseket?
-Folyamatosan. Az állományt fájdalmasan érintette, hogy megtiltották a rendszerváltás előtt kapott kitüntetések hordását. Mi ugyanis a hazát szolgáltuk, nem a rendszert, katonák voltunk, nem politikusok. A többségünk szakmailag meg is szolgálta ezeket a kitüntetéseket.

-Vajon minek köszönhető, hogy most már újra lehet teljes alakban viselni a kitüntetéseket, igaz, csak a rendszerváltás utániakat?
-Az új generáció, a fiatalok megerősödtek. Van nyolc-tíz kitüntetésük, hordani szeretnék őket, hát visszahozták a régi viselési módot.

-Mi a helyzet a külföldi akadémiai jelvényekkel? Korábban nem igazán hordták őket…
-Ez is megváltozott. Mind több katonatársam hordja a jelvényt, büszke ugyanis a mögötte álló teljesítményre.

-Köszönöm a beszélgetést, Tábornok Úr!
-Én is köszönöm!