A Magyar Néphadsereg egyenruhái

Molnár Sándor

1957-1965

A forradalmat követő két-három év a Magyar Néphadsereg újjászervezéséről, állományának feltöltéséről szól, sem haditechnikájának, sem ruházatának jelentős fejlesztésére nincsen forrás. Csak 1959-60-ra jut el odáig a hadsereg, hogy átfogó fejlesztésbe kezdjen. A reform 1965-re alakítja ki a néphadsereg új ruházati rendjét.

Meglepően hamar, már 1957. május elsején életbe lép a Magyar Néphadsereg új öltözködési szabályzata. A Honvédségi Közlöny 1957/6. számában (1957. május 28.) megjelentetett joganyag komoly szembefordulást jelent a Rákosi-korszakkal; az új ruházat megalkotói a Második Köztársaság hagyományaihoz, az 1945M (és részben az 1949M) ruházathoz nyúlnak vissza. E visszatérést kiválóan jelképezi az új, 1957M társasági és gyakorlózubbonyok szabása, a bocskai gyakorlósapkaként történő újbóli bevezetése, valamint a nemzeti színeket vörös csillag nélkül felvonultató sapkarózsa. A tervezők szakítanak a Rákosi-hadsereg szovjet mintájú rendfokozat-jelzési rendszerével is, és visszatérnek a Második Köztársaságéhoz.

A ruházatot a viselési alkalom szerint két részre osztják: társaságira és gyakorlóra. Ezen belül mindkettőnek van téli és nyári változata. Az előírt anyagok igen változatosak, a tábornoki és a főtiszti kar felsőruházatának fésűs (téli), illetve tropikál (nyári), a beosztott tisztiének és a tiszthelyettesiének pedig posztó (téli), illetve zsávoly (nyári) anyagból kell készülnie. Igaz, a gyakorlatban végül zsávoly anyagból nem igen készül ruha, legalábbis „élő” példányt nem ismerünk. A posztóköpeny szabásán nem változtatnak.

Az 1957M társasági ruházat nyitott nyakú zubbonyból, pantallóból, posztóköpenyből, fehér vagy vajszínű ingből, barna nyakkendőből, valamint viharszíjjal ellátott tányérsapkából állt, a gyakorló pedig zárt nyakú zubbonyból és lovaglónadrágból, valamint a társaságihoz hasonlóan posztóköpenyből és tányérsapkából. Kivételt képeznek a hadihajósok, akik pantallót hordanak a gyakorlóruházathoz. A fegyvernemi jelzések a társasági zubbonyon hímzett, a gyakorlózubbonyon és a posztóköpenyen fém változatban készültek, a tábornoki tölgyfalevéldíszek pedig hímzettek voltak minden ruhán. A váll-lapok és a nyitott nyakú zubbony gallérszélei (paszpolozása) színesek voltak (a hadihajósok kivételével), tükrözve az egyenruha viselőjének fegyvernemi hovatartozását.

A szabályzat szerint az új tányérsapkáknak keki volt az állórészük, ugyanakkor valószínűnek tűnik, hogy ez az előírás végül nem került át a gyakorlatba. Minden jel arra utal, hogy a fegyvernemi színű tányérsapkákat hordták tovább.

Az 1957-es szabályzat nem sokáig maradt érvényben, 1958. február 15-vel új utasítás lépett életbe. Az új szabályok végrehajtására 1958. december 31-ig haladékot adó joganyag jelzésértékű: az új rezsim erejének és önbizalmának növekedését mutatja. A szabályzatból kikerül a bocskai, a gyakorlóhoz tányérsapkát írnak elő (kivételes esetben, terepen még hordható a szemernyős bocskai). A fegyvernemi színű állórésszel rendelkező – és immáron műanyag szemernyős – tányérsapkán a kerek, háromszínű sapkarózsa helyébe az ovális, vörös csillaggal ellátott, némi változtatással egészen 1991-ig hordott változat kerül. Bővül a viselési hordmódok száma, az addigi kettővel szemben ötre. Ezek a díszöltözet alakzatban, a díszöltözet alakzaton kívül, a társasági öltözet, a gyakorlóöltözet, valamint a megengedett öltözet. Utóbbinak része a kétszer háromgombos 1957M felöltő, amely fésűs dublé anyagból készül, valamint a fehér tropikál zubbony (színes gallérszegély nélkül), amelyhez fehér tányérsapka és tropikál pantalló hordandó.

Valószínűsíthetően 1958-ban vezetik be az ingblúzt. Az 1957-es szabályzatban még nem szereplő ruhadarab kezdetben a gyakorlóruházat része, ám rövidesen megengedettként, pantallóval is viselhetővé válik. Nyakkendővel viselendő, vagy ha az alkalom engedi, feltűrt ingujjal, nyakkendő nélkül. Az anyagából varrott saját váll-lap készül hozzá, ezt - kisebb-nmagyobb módosításokkal - egészen 1975-ig használják.

A hivatásos állomány ruházatát 1959. december elsejével újra módosítják. A legfőbb változtatás, hogy a tisztek számára a fésűs ruha válik az egyetlen kötelező viseletté, a tropikál innentől kezdve csak megengedett viselet (viszont szélesedik a használati köre, zárt nyakú zubbonyhoz például pantalló is hordható – ez a viselet már megelőlegezi a későbbi köznapi ruházatot). A posztóruházatot teljesen kivonják a beosztott tiszti körből, és csak a tiszthelyettesek, továbbszolgáló tisztesek, valamint a sorállomány számára tartják fent. 1960-ban kötelezővé teszik a hivatásos állomány számára a fésűs dublé felöltő beszerzését.

Az 1960-as évek legeleje négy fontosabb változást hoz a hivatásos állomány ruházatában. Száműzik a korszerűtlennek tartott posztóruházatot (gyakorlóként, és ha megfelelő állapotban van, ugyanakkor viselhető tovább), kivonják a zárt nyakú zubbonyt (helyét a korszerű, pamutgyakorló veszi át), a zubbonyokról lekerül a derékvágás, 1963-ban pedig az 1951M (lap-) rendfokozatjelző csillagokat váltják új („domború”) darabok.

A sorállomány öltözködését a Honvédségi Közlöny 1959/5. számában megjelentetett 27/1959 HM-parancs szabályozza 1959. december október elsejével. Az állomány posztó egyenruhát visel mindhárom viseleti rendhez (díszöltözet alakzatban, gyakorló, kimenő), zárt galléros zubbonyt, pantallót, valamint köpenyt. A gyakorlót kivéve tányérsapka viselendő. A kimenőruházatnak ekkor válik részévé az ingblúz, amelyet nyáron viselnek. Gyakorlótéren, az elhelyezési körletben gyakorlóing is hordható, amely egyzsebes (bal oldalon), vállszalag nélküli ruharadab. A sorállomány egy része ekkor még viseli a régi, 1950M ruhát is (gimnasztyorka, csizmanadrág, pilotka), új sapkajelvénnyel. Viselése vélhetően 1962-ben szűnik meg.

Az 1960-as évek első felében fokozatosan a sorállomány számára is bevezetik a pamutgyakorlót, amelyet az 1961M gyakorlókabát (ez hasonló az 1965M-hez, csak a vattabélése nem kiszedhető) egészít ki, a hivatásosok számára pedig  köznapi zöld inget rendszeresítenek, valamint elrendelik a vállszíj viselését (addig csak derékszíjat hordanak). 1962-ben kerül sor a pamut gyakorlósapka bevezetésére; a szabása miatt csak Castro-sapkaként becézett, hivatalos nevén 1962M legénységi gyakorlósapka néven futó darab csak néhány évig marad rendszerben.

Ami a speciális gyakorlókat illeti, közvetlenül 1957 után nem vezet be új ruhákat a hadsereg.

1965-1975

Az 1960-as évek közepén a gazdasági teljesítőképesség fokozódása lehetővé teszi az átfogó egyenruházati reformot. A tömeghadsereg ideájának megfelelően megszüntetik a fegyvernemi színeket; 1968-ban az egységesítési törekvések a hadihajósokat is utolérik, akik megválni kénytelenek kék egyenruháiktól. Modern gyakorlót kapnak a repülőszerelők, a repülőhajózók és az ejtőernyősök.

„Néphadseregünknek az utóbbi években végbement gyors ütemű fejlődése, korszerűsítése, az új technikai eszközök tömeges alkalmazása… szükségessé tették a ruházat korszerűsítését, a követelményeknek és lehetőségeknek megfelelő ruházati rendszer kialakítását” – áll a 21/1965 számú HM-parancsban. Az 1965-ös nagy reform részben szovjet, részben magyar tapasztalatokra épül. A tervezők igyekeznek figyelembe venni a magyar katonai hagyományokat, illetve az ország lehetőségeit is. Elvárás például az új rendszerrel szemben, hogy olyan ruházati anyagokat használjon fel, amelyeket idehaza is elő lehet állítani.

Ami a változtatás gyártás- és viseléstechnikai okait illeti, a parancs a következőket sorolja fel. A posztó alapanyag drága, utánpótlása nehezen oldható meg, szabászati megoldása nem teszi lehetővé a tömegöltöztetést, anyaga pedig a radioaktív szennyezéstől való mentesítést. A legénység kimenőre és gyakorló célra viselt ugyanazon kivitelű ruhája nem felel meg a két, élesen elkülönülő igénybevételnek. A fegyvernemi színek zavart és többletköltséget okoztak a személyi állomány mozgatásánál.

Ennek megfelelően az új alapelvek a következők. A sorállomány esetében a hadi ruházatot külön kell választani a kimenőruházattól. A hadi ruházat elsődlegessége meghatározó legyen az egész rendszer kialakítására. Olyan nyersanyagokat kell használni, amelyek elérhetők hazai forrásból is. Az alapanyagok megválasztása nyújtson maximális lehetőséget az egységesítésre. A kényelmes cikkek és öltözetek feleljenek meg a hazánkban kialakult ízlésnek.

Az új ruházati rend középpontjában a gyakorlóöltözet áll. Nyáron az 1965M (pamut-) zubbony és -nadrág, gyakorlóing (a hivatásos állománynál vállszalagos, zseb nélküli, a sorállománynál vállszalag nélküli, egyzsebes), valamint a legénység számára a nyári sapka (1975-ig műanyag szemernyős), a hivatásos állomány számára pedig a tányérsapka képezi az öltözetet. Ezt átmeneti időszakban az 1965M (3/4-es) gyakorlókabát egészíti ki bélés nélkül, télen pedig béléssel és téli sapkával (usankával). A sortisztesek a nyári sapkán, a zubbony gallérján, valamint a gyakorlóing, illetve a mikádó ujján viselik a rendfokozatjelzést, a tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok pedig a gyakorlóing, a zubbony és a kabát vállszalagján. A gyakorlóruhákon a vállszalagra tűzik rá a barnított csillagokat és a paszományokat, a főtisztek és a tábornokok úgynevezett parkettát kapnak.

Fokozatosan új, speciális gyakorlóöltözetet kap a motorkerékpáros, a páncélos, a repülőszerelő, az ejtőernyős, valamint a repülőhajózó állomány. A motorkerékpárosok számára lélegző műbőr kabátot és nadrágot rendszeresítenek műanyag sisakkal, a páncélosok saját, cipzáras gyakorlókabátot (pc-mikádó) és fekete gyakorlóruhát (1970-től) kapnak, és saját nyári, illetve téli szerelést rendszeresítenek a repülőszerelők és az ejtőernyősök számára. A repülőhajózók szintén külön nyári és téli öltözetet kapnak.

A hivatásos állomány számára bevezetik a köznapi öltözetet. Ez kényelmes viseletet biztosít a hivatásos állomány számára köznapokon, munkahelyen, szórakozóhelyen, rendezvényeken, a nyílt utcán, stb. Nyáron tropikál anyagú 1965M zubbonyból (a gallérszegély már nem színes), tropikál pantallóból, zöld ingből és barna nyakkendőből áll (vagy tropikál pantallóból és ingblúzból), amelyet tányérsapka (fegyvernemi szín nélkül) egészít ki. Átmeneti időszakban a fésűs ruhát az új szabású 1965M (rejtett gombolású) felöltő, vagy az új típusú, nejlonból készülő esőkabát, télen pedig dubléköpeny és téli sapka egészíti ki. A posztóköpeny ekkor még használatban van (egészen az 1970-es évek közepéig), ám újat már nem szabathat az állomány. A köznapi ruházathoz tartozó zubbony váll-lapjai drapp szélűek (a hadihajósoknál kékek), mint ahogy drapp a tányérsapka zsinórfonata, illetve a tábornoki ruházaton a tölgyfalevéldísz is. A társasági ruházaton viszont ezek arany-, illetve ezüstszínűek.

Az 1965-ös szabályok nem szüntetik meg a díszöltözet kategóriát, azt azonban csak zárt alakzatban lehet viselni. A társasági zubbonyhoz vállszíjas derékszíj és lovaglónadrág viselendő, továbbá bokszcsizma és bőrkesztyű. A megengedett társasági öltözet részeként továbbra is hordható a fehér zubbony és tányérsapka. Adíszelgők öltözete továbbra is a régi típusú, zárt nyakú zubbonyból és lovaglónadrágból áll.

A sorállomány modern kimenőruhát kap 1963-tól, a hivatásos állományhoz hasonlóan felhajtásos fésűsszövet pantallót, zöld inget, nyakkendőt, valamint ingblúzt viselnek. Átmeneti időszakban az öltözetet bélés nélküli 1965M kabát egészíti ki (szövetből készülő övvel), télen pedig béléses. Az új ruhával a sorállomány öltözködési színvonala is nagyot ugrik. Ám a 1963M kimenőruházat nem bizonyul hosszú életűnek, 1970-ben bevezetik ugyanis az 1970M öltözetet. Ez további fejlődést jelent a sorállomány ruházkodási színvonala szempontjából. Az új, 1970M legénységi kimenőzubbony azonos szabású a hivatásos állományéval, külsőre attól csak tombakgombjai, vállszalagjai és 1970M karjelzése különbözteti meg. Az új kimenőpantallóról eltűnik a felhajtás, az ingblúz zsebeiről lekerül a középránc, a tányérsapka pedig új, tombak sapkarózsát és -gombokat kap. Bevezetik az új kimenőinget. A kabát marad a régi, az egyetlen változás, hogy a bal karra az 1970M pajzs kerül. Az 1970M öltözetet 1982-ben váltja az új ruha, ám egyes egységeknél egészen az 1980-as évek végéig használatban marad.

1968-cal a hadsereg modernizátorai úgy döntenek: megszüntetik a hadihajósok saját öltözetét. Innentől kezdve csak a fegyvernemi jelzés különbözteti meg őket.

Megérdemel egy rövid kitérőt a katonai diplomaták egyenruházatának a témája. A diplomata öltözetet az 1960-as évek második felében rendszeresítették, eredetileg egyfajta általános "nagytársasági" ruha lett volna, ám végül a diplomata állomány speciális öltözetévé vált. A diplomataruhák sötétzöldek voltak, távolról is megkülönböztethetőek tehát az általános egyenruháktól. A szabás tekintetében is volt különbség: a katonai diplomaták kétsorgombos, szélesen kihajtott galléros zubbonyt viseltek. Eltért a tányérsapka is, állórészét ugyanis nem plüss, hanem a sapka tányérrészéhez hasonló színű, finoman mintázott selyempaszomány borította. A pantalló szabásában nem volt eltérés.

Ami a szerelékeltséget illeti, a zubbonyon egyrészt a váll-lapok alapszíne nem barna volt, hanem sötétzöld, másrészt ujjait vékony, aranyszínű paszomány díszítette (bár létezik olyan archív felvétel, amelyen hiányzik a paszomány a zubbonyujjról). A fegyvernemi jelzés a tiszti zubbonyokon a díszelgők keresztbe tett puskás jelvénye volt, a tábornoki példányokat fém tölgyfalomb ékítette, továbbá egy aranyszínű paszomány végig a gallér mentén. Eltérés az általános ruházattól, hogy a katonai diplomaták a tiszti tányérsapkán is tábornoki sapkarózsát viseltek. A tábornoki sapkát piros szegélyezés díszítette. A tábornoki pantalló – az általános viselethez hasonlóan – lampaszos volt.

1975-1982

Az 1970-es évek közepén kisebb egyenruha-modernizációs hullám vonul végig a hadseregen. A változtatások fő csapásiránya a rendszer egyszerűsítése, de sor kerül a még rendszerben lévő, ám már elavultnak számító ruhadarabok kivezetésére is. Új hordmódként bevezetik a szolgálati öltözetet, a társasági ruházatot pedig az ünnepi váltja.

„A több éven át végzett munka eredményeként az MN öltözeti rendszerének fejlesztése befejeződött” – áll a Honvédségi Közlöny 1975/14. számában (1975. június 15.). A hadsereg vezetői az 1970-es évek közepén úgy értékelték, hogy az 1960-as évek elején megindított modernizáció befejeződött, a kor színvonalának megfelelő ruházatra való áttérés a hadsereg egészében megtörtént. Elérkezettnek látták hát az időt az utolsó simítások megtételére.

Az 1975-ös minireform fő csapásiránya az egyszerűsítés volt, ennek jegyében megszüntették a díszöltözet alakzatban, valamint a megengedett öltözet kategóriákat, a társasági helyére lépő ünnepi és a köznapi ruházatot pedig összevonták (innentől kezdve csak az ing színe különböztette meg a két viseletet: az ünnepihez fehér, a köznapihoz zöld inget hordtak). Bővült viszont az új rendszer a szolgálati viselettel, amely sajátos átmenet volt a gyakorló- és a köznapi ruházat között. Így a hivatásos állomány számára négy hordmód alakult ki: a gyakorló, a szolgálati, a köznapi és az ünnepi.

A változtatások során számos, elavultnak nyilvánított, de még rendszerben lévő ruhadarabot is kivontak; így az 1957M felöltőt, valamint a posztóköpenyt 1975. április 30-val, az 1965M nejlon esőkabátot és a dubléköpenyt pedig 1977. április 30-val. Igaz, utóbbi kihordását 1977-ben egy évvel meghosszabbították. Új ruhadarabként bevezették a hivatásos állomány számára az 1975M esőgallért, a 4/4-es és a 3/4-es ballonkabátot, a bélelt felöltőt (más nevén 1974M köpenyt), valamint a sorállomány számára az 1975M fólia körgallért.

Az 1975-ös szabályok a gyakorlóöltözetben minimális változtatást hoztak. Bevezették az új típusú nyári sapkát, amelynek már nem műanyag volt a szemernyője, hanem szövettel borított. A gyakorlóruhákról lekerültek a korábbi rendfokozatjelzések (parketta, rátűzött csillagok és paszományok), és átadták a helyüket az új rendfokozat-jelzési rendszernek, azaz a korábbi köznapi váll-lapoknak.

Az újonnan bevezetett szolgálati öltözet sajátos képződmény volt, az új köznapi/ünnepi zubbonyokat hordták zöld inggel, nyakkendővel, valamint lovaglónadrággal, vagy a bakancshoz frissen rendszeresített szolgálati nadrággal. Az öltözethez vállszíjas derékszíj dukált, amelyet a váll-lap alatt vezettek át (némi gondot okozva a katonáknak, akiknek meg kellett lazítaniuk a bevarrott váll-lapokat). Az öltözethez eredetileg a 3/4-es ballonkabátot szánták, az 1975-ös öltözködési szabályzatban például a téli változatoknál csak ezt lehet látni.

Mint már említettük, a köznapi és az ünnepi öltözetet (utóbbi a társaságit váltotta fel) összevonták, csak az ing színe különböztette meg őket. Főtisztek és tábornokok mindkettőt viselhették lovaglónadrággal. A kimenőruházat nem változott, a sorállomány továbbra is az 1970M öltözetet viselte. 1976-ban bevezették a zenészek saját öltözetét, ettől kezdve mellzsinór, karjelzés, piros váll-lap, valamint piros állórészű tányérsapka különböztette meg őket. A díszelgők ruhája nem változott.

1982-1991

1982-ben az MN vezetése újabb átalakítás mellett dönt, az 1970M kimenőt felváltja az 1982M, az 1965 és 1968M repülőhajózó-gyakorlót az 1982M, gyakorlónak visszatér a nyári sapka, a továbbszolgálók pedig a hivatásosokéval egyező ruházatot kapnak.

Az 1980-as évek elején újra felmerül a kimenőöltözet átalakításának a kérdése. Az eredmény: 1982-ben új kimenőt rendszeresítenek. Az öltözet az 1982M pantallóból, az 1982M (nikkelezett gombos) kimenőzubbonyból (amely lemberdzsek szabású), az 1982M kimenőövből, kétzsebes kimenőingből, nyakkendőből, valamint az 1982M kimenőkabátból áll. A kimenő-tányérsapka tombakgombjait és sapkarózsáját nikkelezett darabok váltják fel, megszüntetik az ingblúzt, az MN pajzs helyébe pedig a keresztbe tett puskák kerülnek. Az öltözethez vállzsinór viselendő.

A gyakorlóöltözet változása, hogy a hivatásos állománynál bevezetik a nyári sapkát. A repülőhajózók számára pedig bevezetik az 1982M gyakorlóöltözetet (ehhez pilotka viselendő). A repülőszerelők tereptarka védőruházatot kapnak, elsőként a Magyar Néphadsereg állományában. Új esőköpenyt kap a hivatásos állomány, amely a rendszerváltás után is használatban marad.

Új rendelkezés, hogy 25 év után megszüntetik a továbbszolgálók megkülönböztetett ruházatát, ettől kezdve a hivatásosokéval egyező ruházatot viselnek, egyedül a váll-lapjuk tér el.

A következő öt évben kisebb módosítások történnek a ruházati rendszerben, 1985-től például télen a köznapi és az ünnepi öltözethez is viselheti a hivatásos állomány a téli sapkát (1986-tól a sorállomány is).

Az 1980-as évek végére a Magyar Néphadsereg tervezői is meghallják az idők szavát, és a tereptarka ruházat bevezetése mellett döntenek. Első körben csak az ejtőernyősök és a repülőszerelők kapnak ilyen gyakorlóruházatot. Előbbiek továbbra is barettet, utóbbiak a korábbival megegyező szabású, ám immáron tereptarka speciális téli és nyári sapkát hordanak az öltözethez.

1985-től újra saját egyenruhát kapnak a hadihajósok; a hivatásos állomány ruházatának szabása megegyezik a nem hadihajósokéval, csupán a színében tér el (a tányérsapkán emellett az ovális rózsa mellett hímzett hadihajós jelvényük van). A sorállomány visszakapja matrózöltözetét, amelyhez az 1982M-ével megegyező szabású, attól csak színében eltérő kabát társul. Kék színű gyakorlóöltözetük cipzáras, a télihez fekete műszőrmegalléros bélés jár.

A hivatásos állomány számára újra bevezetik a posztóköpenyt, amelyet az ünnepi és a köznapi öltözethez is lehet viselni. Leváltják a műanyag szalagsávot, amelyet szövet anyagú vált fel.

1986-ban újra változtatnak a kimenőöltözeten, amelyhez innentől kezdve nem tányérsapkát, hanem bocskai kimenősapkát kell hordani.

1988-ban még bevezetik a rövid ujjú fehér ingblúzt (a hosszú ujjú fehér ingblúzt az 1970-es évek végén állítják rendszerbe), valamint a használatba már nem kerülő három új katonai főiskolai jelvényt.

Rögtön a rendszerváltást követően, már 1990-ben leváltják a díszelgőöltözetet, a helyébe egy átmeneti, 1993-ig használt öltözet lép, amelyet az 1965M gyakorló módosításával alakítanak ki. 1991 áprilisában azonnali hatállyal megtiltják a kitüntetések teljes formában történő viselését, az iskolai jelvények viselését, a régi típusú tábornoki sapkajelvényt felváltja az új, az ovális sapkarózsákról pedig lekerül a vörös csillag.

---

A Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédség külszolgálati egyenruhái

Baczoni Tamás

A mindenkori magyar haderő egyenruházatát általában a közép-európai időjárási viszonyok figyelembevételével alakították ki, hiszen a magyar katona elsőrendû kötelessége az ország megvédése volt (még a Varsói Szerződés terveiben sem szerepelt a Magyar Néphadsereg trópusi vagy éppen sarkvidéki bevetése). Mindazonáltal már a XIX. század végén is előfordult, hogy katonáinknak az országhatároktól távol, a megszokottól eltérő éghajlati körülmények között kellett tevékenykedni. A századfordulós békemissziókban – amelyek közül talán a legismertebb a kínai bokszerlázadás leverése volt – elsősorban a Cs. és Kir. Haditengerészet alakulatai vettek részt, számukra pedig amúgy is rendszeresítettek (fehér) trópusi ruházatot.

 

A modern kor magyar katonái először 1973-ban indultak a hazától távoli küldetésbe, amikor a Párizsban aláírt vietnami fegyverszünet ellenőrzésére létrehozott ICCS- (International Commission of Control and Supervision – Nemzetközi Felügyelő és Ellenőrző Bizottság) misszióba az „igazságosság” érdekében két szocialista országot, Lengyel- és Magyarországot is meghívták. A korabeli vezetés gyorsan „kapcsolt”, rájöttek, hogy a rendszeresített ruházat és felszerelés trópusi körülmények között nem lesz megfelelő, ezenkívül – feltehetően egyszerre praktikus és szimbolikus célzattal – olyan „nem kombattáns” egyenruházattal kívánták ellátni a kiküldött magyar katonákat, amely átmenet a szolgálati és gyakorlóöltözet között.

 

A speciális egyenruha szabásában az 1965M gyakorlóruhát követte, de nem olívzöld (hiszen olívzöld harci ruházatot viseltek mind az észak-vietnami, mind a dél-vietnami és az amerikai hadsereg katonái), hanem barna színben. Az egyenruha alapanyaga is vékonyabb, könnyebb volt a megszokottnál, jóllehet a túlzottan magas műszáltartalom nem tette igazán tökéletes trópusi viseletté. A zubbonyt a nadrágba tűrve kellett hordani, a vállszíjas derékszíj vállszíját viszont nem viselték. A melegben gyakran mellőzték a zubbonyt, helyette rövid ujjú (tiszti nyári) gyakorlóinget vettek fel. „Elfeledkeztek” viszont a tervezők a trópusi bakancsról, a kiküldött állományt könnyített (úgynevezett „tiszti”) bakanccsal látták el, amely azonban teljesen bőrből készült, így meleg égövi szolgálatra nem bizonyult különösebben alkalmasnak. Fejfedőként Bocskai-szabású sapkát rendszeresítettek műanyag szemernyővel, szintén barna színben. Érdekesség, hogy az öltözethez egy külön műszőrmegalléros háromnegyedes télikabátot is kiadtak, amelyet jószerivel csak induláskor és érkezéskor viselt az állomány, Vietnamban legfeljebb a hegyvidéken vették volna hasznát. A missziós ruhák ezen „első fecskéje” mellett – a korabeli fényképek tanúsága szerint – a magyar ICCS-katonák gyakran hordták a rövid ujjú ingblúzt nyári, tropikálnadrággal is. Rövidnadrág bevezetésére nem került sor, jóllehet például a lengyel és a kanadai fél ilyen ruházati cikkel is ellátta katonáit.

 

Az 1990-es évek elejétől kezdve Magyarország fokozatosan bekapcsolódott a világ számos pontján zajló békeműveleti tevékenységbe. Magyar katonák jelentek meg Afrikában és Ázsiában, a legkülönfélébb szélsőséges (legtöbbször szélsőségesen meleg) időjárási viszonyok közepette. A Magyar Honvédség éppen átalakulóban lévő egyenruházati rendszere leginkább ad hoc jelleggel tudta kiszolgálni az újonnan támadt igényeket. Nemcsak arról volt szó, hogy könnyű, de mégis ellenálló trópusi vagy sivatagi öltözetet kellett tervezni és gyártatni, hanem igazodni kellett – bármilyen furcsán hangzik – a nemzetközi divattrendekhez is. A kilencvenes évek eleje a terepszínű egyenruhák elterjedésének időszaka, amikor – elsősorban az amerikaiakat utánozva – a legtöbb ország hadserege ilyet rendszeresített katonái számára. Természetesen a békeműveleti küldetésekbe utazó katonák is ezeket az egyenruhákat (lehetőleg persze a legújabbakat, „legdivatosabbakat”) viselték, habár igazából nem volt szükségük rá, hiszen az ilyen jellegű tevékenységnek általában nem része a terepen való rejtőzködés. Ugyanakkor az új, terepszínű egyenruhák a különféle országok katonáinak „védjegyévé”, nemzeti jellegzetességeket szimbolizáló „kitüntető viseletté” is váltak, és ilyen értelemben inkább a feltűnést, mint az eltűnést szolgálták.

 

A divat hatása alól a Magyar Honvédség sem vonhatta ki magát, így került sor egy terepszínű trópusi egyenruha bevezetésére, amelynél a tervezők viszonylag egyszerű utat választottak, az akkoriban (ejtőernyős és repülőszerelő ruházaton) használt háromszínnyomású terepszínmintát változtatták meg, „dzsungelesítették” a barnás tónusok zöldre cserélésével. A trópusi egyenruha nagyon vékony pamut alapanyagból készült, így kellemes viseletnek bizonyult forró égövi viszonyok között is, más kérdés, hogy a rövid ujjúra szabott ing (zubbony) mennyire biztosított védelmet a napsütés káros hatásai vagy éppen egy homokvihar ellen. Érdekesség, hogy a missziós ruházatokról elhagyták az 1965M gyakorlónadrág jellegzetes „kanálgépzsebét”, talán arra gondoltak, hogy a békeműveletekben részt vevő katonáknak nem lesz szüksége az evőeszközkészletre. Az alapanyag fantázianeve után a trópusi egyenruha „beceneve” Hurrikán lett.

 

Az I. Öböl-háborúba küldött egészségügyi kontingens részére igen rövid időn belül sivatagi ruházatra lett volna szükség, ennek beszerzését azonban nem tudták megoldani, így részben a már készletben lévő trópusi ruházatban, részben az itthon használatos (barna tónusú) terepszínnel nyomott anyagból készült „gyalogsági” (tehát nem a rendszeresített 1987M ejtőernyős ruházat, hanem az 1965M gyakorlóruha szabásában készült, de terepszínű egyenruha, amelyet később gyakran ENSZ-egyenruhának is neveztek) szabású egyenruhában küldték ki az állományt, vagyis az egységes öltözetet nem sikerült biztosítani. A barna tónusú háromszínnyomású terepszínnel később festettek egy trópusi egyenruhát is, amely szabásában és anyagában a Hurrikán egyenruhára hasonlított (rövid ujjú ing, vékony pamut alapanyag). Érdekesség, hogy ezeket az egyenruhákat „sivatagiként” címkézték, jóllehet a mintázat egyáltalán nem rejtett sivatagi körülmények között. Más missziók katonáinak esetenként az 1987M ejtőernyős gyakorlóruházatot is kiosztották, feltehetően nem állt rendelkezésre más terepszínű ruházat.

 

Az igazi sivatagi színű egyenruha „lekéste” az Öböl-háborút, de volt alkalma bemutatkozni a Sínai-félszigeten, illetve Afrika egyes országaiban. Ebben az esetben a szakemberek saját fejlesztés helyett külföldi minta átvétele mellett döntöttek, Pakisztánból hozattak be terepszínű anyagot, és ebből szabták azután a magyar egyenruhagyárak az eredetéről pakisztáninak elkeresztelt jellegzetes színű sivatagi egyenruhát (a megszokott „gyalogsági” szabásban, vagyis gombos kivitelben, „kanálgépzseb” nélkül). A pakisztáni egyenruha 1993 és 1999 között állt szolgálatban. Amikor kivonták a használatból, a magyar békefenntartók rövid ideig az időközben rendszeresített 1990 M gyakorlóruhában mentek a sivatagos területekre is, jóllehet az sem szín, sem anyagvastagság tekintetében nem felelt meg a követelményeknek.

Újdonságot jelentett a különféle azonosító jelvények megjelenése az egyenruhán. A korábbi szokásoktól eltérően (a szocialista tömeghadseregek gyakorlatának megfelelően az 1965M gyakorlóruházaton kizárólag rendfokozati jelzést és fegyvernemi jelvényt viseltek) név- és országcímkékre, az egyes küldetéseket szimbolizáló jelvényekre, ENSZ-jelzésekre stb. volt szükség, hiszen a missziókban részt vevő különféle országok katonáit valahogyan azonosítani kellett a műveleti területen. Ekkor találták ki (pontosabban másolták le a külföldi minták alapján) a zubbony felkarján viselt nemzetiszínű pajzsot (amely később általános nemzeti jelzéssé vált), illetve a zseb fölé varrt Hungary címkét, s ekkor kezdtek elterjedni a névkitűzők (bár ilyeneket már az ICCS-misszió során használtak), névcímkék is. 

 

A „missziós ruhák” mellett a hagyományos „zöld gyakorlót” viselte a Boszniába küldött Ifor-kontingens, feltehetően nem tudtak egyszerre ennyi embert speciális ruházattal ellátni, illetve az időjárási körülmények sem indokolták trópusi vagy sivatagi ruházat használatát. Annál érdekesebb viszont, hogy a Cipruson szolgáló magyar békefenntartók is sokáig 1965M gyakorlóruházatot kaptak, noha az időjárási körülmények itt indokolták volna trópusi egyenruha használatát.

 

Minthogy időközben a Magyar Honvédség a kilencvenes évek közepén új, a hagyományokkal szakító terepszínű gyakorlóegyenruházatot vezetett be, az ezredfordulóra időszerűvé vált a „missziós ruhák” tarka kavalkádjának egységesítése. Így 1999–2000 folyamán az összes addig használt békefenntartó ruházatot bevonták, és helyette – indokolt esetben – a 2000M trópusi gyakorlóöltözetet adták ki, amely a rendszeresített 1990M (négyszínnyomású) terepszínben készült, azonban vékonyabb, rip-stop (szakadásgátló szövéssel készült) anyagból. Ezt az egyenruhát később általános nyári gyakorlóöltözetként a honvédség teljes állománya részére rendszeresítették. Ekkor feltehetően úgy gondolta a hadsereg vezetése, hogy speciálisan „missziós” egyenruhára nem lesz többé szükség, az új gyakorlóruházat megfelel a nemzetközi környezetben is, azonban az afganisztáni, majd az iraki misszió bebizonyította, hogy mégis kell a sivatagi ruházat.

 

Előbb amerikai (sivatagi háromszínnyomású, ún. DCU) alapanyagból készítették az Irakba induló magyar alegység ruházatát, majd 2004-ben egy magyar fejlesztésű, négyszínnyomású sivatagi terepszínnel váltották fel az amerikai mintát. Az új sivatagi egyenruha már minden tekintetben a XXI. század gyermeke, szabás és alapanyag tekintetében is jelentős modernizáláson ment keresztül, a katonák által üdvözölt újdonságot jelentett például a Gore-Tex alapanyagú polárbéléses kabát, illetve a széles karimájú sivatagi kalap. A 2003M sivatagi egyenruha kétféle változatban készül, vastagabb kivitelben „hideg sivatagi”, illetve vékonyabb (rip-stop) kivitelben „meleg sivatagi” körülmények közé. Mindkét változat alapanyaga nejlon-pamut keverék, amely színtartóbb és könnyebben kezelhető (például mosás során kevésbé gyűrődik, és így nem kell vasalni), mint a 100%-os pamutanyag. A tervek szerint a jövőben ilyen anyagból készülnek majd a honvédség hazai gyakorlóruhái is.

 

Az egyenruháknál is több gond akadt a missziók lábbeliellátásával. Említettem már, hogy az ICCS-misszió tagjai az 1965M bakancs könnyített változatában teljesítettek szolgálatot, amely azonban trópusi körülmények között nem felelt meg. A kilencvenes években azután a ruházati szolgálat szakemberei több kísérleti trópusi bakancsot fejlesztettek ki, de a honvédség vezetése egyiket sem tartotta megfelelőnek vagy szükségesnek, és a békemissziókba induló katonákat továbbra is az 1965M gyakorlóbakanccsal (illetve annak modernizált változataival; utoljára az 1987M gyakorlóbakanccsal) látták el. A katonák pedig – ahogy az ilyen esetekben lenni szokott – „helyszíni beszerzéssel” próbálták orvosolni a problémát, főleg olyan helyeken, ahol más nemzetek katonaibolt-hálózatain vagy ellátó rendszerén keresztül hozzáférhetők voltak külföldi katonai cikkek. Történtek ugyan ad hoc jellegű hivatalos beszerzések, így például egy időben Magnum bakancsokat rendszeresítettek néhány misszió katonái részére (például Cipruson, először csak a női katonáknak, később mindenkinek), azonban ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen a Magnumot elsősorban rendvédelmi szervek számára, városi körülmények közé fejlesztették ki. Egy másik alkalommal az osztrák Bundesheernél rendszeresített trópusi bakancsokból szereztek be ismeretlen (kisebb?) mennyiséget, majd az Irakba induló első váltások részére az amerikai Altama cég sivatagi bakancsait vették meg, lecserélve később a német Haix cég lábbelijeivel. Hangsúlyozom, egyik esetben sem (kivéve a Haix bakancsokat, amelyek általános rendszeresítése most került napirendre, a tervek szerint ez a termékcsalád – általános, trópusi, illetve sivatagi változat – képezi majd a Magyar Honvédség jövőbeni lábbelikészletét) rendszeresítésről volt szó, csak alkalmi beszerzésről, ezért fordulhatott elő gyakran, hogy az egyes missziók katonáit nem sikerült egységesen felöltözetni. Ennek a katonák csak annyiban látták hasznát, hogy kevésbé szúrt szemet, ha „saját cuccokkal” gazdagították rendszeresített egyenruházati és felszerelési cikkeik körét.

 

Hasonlóan kaotikus helyzet alakult ki a személyi felszerelések területén. Igaz, sok misszióban ilyesmire nem is volt különösebb szükség (főképp, ahol fegyvertelen megfigyelő szolgálatot láttak el a magyar katonák), de például Ciprusra vagy Boszniába szervezetszerű fegyverzettel és felszereléssel indultak a magyar alegységek, így itt komoly gondot okozott a megfelelő eszközök hiánya. Átfogó rendezés helyett ezen a területen is a rögtönzés győzött, korszerű felszerelési cikkek általános rendszeresítése helyett a kilencvenes évek végén Izraelből vásároltak korlátozott mennyiségű málhafelszerelést és kevlársisakot, ezeket adták ki az egyes missziók katonáinak (főleg Cipruson). Végül a 2003M sivatagi egyenruhával egy időben rendszeresítették a német Bundeswehr málhafelszereléséhez hasonló felszerelési rendszert, amelyet a csapatpróbák után először Irakban vetettek be tömegesen. E rendszer fő problémája, hogy zöld színével elüt mind a sivatagi, mind a négyszínnyomású gyakorlóruházattól, ezenfelül pedig messze nem a legmodernebb fejlesztés, mind variabilitás, mind használhatóság tekintetében a XXI. század harcterei által megkövetelt normák alatt marad, talán nem véletlen, hogy a Bundeswehr kezdi kivonni a használatból. Ismét érvényesülni látszik a lépéshátrány-szindróma, a gazdagabb államok hadseregei „levetett gönceiket” rásózzák szegényebb szövetségeseikre, csakhogy ez egy professzionális haderő esetében megengedhetetlen.

 

Elmaradt a kevlársisak általános rendszeresítése is, főképp anyagi megfontolásokból, ugyanis rengeteg hagyományos (acél) sisaktest található a honvédség készleteiben, és olcsóbb ezeket modernizált béléssel ellátni, mint kevlársisakokat újonnan beszerezni. E koncepció ellenére (ismét csak rögtönzés!) mégis vásároltak Izraelből RBH–303-as kevlársisakokat, amelyek itt-ott feltünedeznek egyes „elit” alakulatok katonáinak fején. Az iraki kontingens részére viszont megfelelőnek találták a régi acélsisakokat, amelyeknek az 1960-as évek végén kifejlesztett bélése már rég nem állja ki az idők próbáját akkor sem, ha magának az acél sisaktestnek megfelelő paraméterei vannak.

 

A védőmellények folyamatos fejlesztése is napirenden van, a kilencvenes évek közepén bevezetett, és jelenleg is használatban álló védőmellény ugyancsak kezd „kimenni a divatból” – a nagy súly és a kényelmetlen viselési mutatók egyre kevésbé teszik alkalmassá arra, amire tervezői szánták. Természetesen tudomásul kell venni azt is, hogy napjainkban a katonai egyenruhák és személyi felszerelések is ugyanolyan gyorsan fejlődnek, mint az ipari társadalom minden egyéb terméke. Szinte minden napra jut egy új fejlesztés: szél-, vízálló, könnyű, még könnyebb, lövedékálló és így tovább. Ezeket a fejlesztéseket még a leggazdagabb országok hadseregei is csak hosszabb folyamatok során tudják alkalmazni, a hozzánk hasonló alacsony költségvetésű hadseregeknek viszont esélye sincs erre. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy békeműveleti küldetésbe küldött katona gyakran az életét teszi kockára, és egy valóságos harcmezőn nem mindegy, hogy milyen egyenruhája, milyen felszerelése van – akár az élete is múlhat rajta.

---

A Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédség hadihajós egyenruhái

Molnár Sándor-Németh Balázs

1957-1968

Az 1957-es változások módosítják a hadihajósok ruházatát is. Igaz, a legénységi állománynál csak apró modifikációk történnek, esetükben a változás kimerül a matrózsapka új jelvényében, az új derékszíjban, valamint a posztóköpeny felgombozásában. A „ráncfelvarrott” 1950M öltözet egészen a kék ruházat 1968-as megszűnéséig rendszerben marad.

Számottevő viszont a változás a hivatásos állomány ruházatánál. A néphadsereg egyéb állományához hasonlóan ők is egysorgombos társasági (nyitott nyakú), illetve gyakorló- (zárt nyakú) zubbonyt, felhajtásos pantallót, továbbá posztóköpenyt kapnak, amit műanyag szemernyős tányérsapka, illetve posztóhuzatú téli sapka egészít ki (mindezeknek a szabása megegyezik az általános ruházatéval, csak a színük sötétkék).

Eltérés viszont, hogy a zubbony nincs paszpolozva, lovaglónadrágot nem rendszeresítenek, továbbá a tányérsapkát a rózsa mellett hímzett hadihajós jelvény díszíti. Emellett a rendfokozati jelzések a váll-lap mellett a zubbony- illetve a köpenyujjra is felkerülnek (csíkok formájában), követve a hadihajós hagyományokat.

A hadihajós ruházatot 1965-ben kis mértékben átalakítják, a zubbony-, illetve köpenyujjakról lekerülnek a rendfokozati jelzések, a tányérsapkákról pedig a paszpolozás. Emellett a hadihajósoknál is bevezetik a köznapi ruházatot, amelyet a zubbonyok váll-lapjainak sötétkék selyem szegélyezése különböztet meg. Az új ruházat nem húzza sokáig, 1967. december 31-vel a kék öltözetet megszünteti a néphadsereg.

1985-1991

Csaknem húsz évet kell várni, hogy újra saját egyenruhát kapjanak a hadihajósok. 1985-ben végül újra rendszeresítik a saját öltözetet; a hivatásos állomány köznapi és ünnepi ruházata sötétkék színű, szabása megegyezik a nem hadihajós állomány ruházatának szabásával. A hivatásos tisztek és tiszthelyettesek a köznapi öltözethez kék, az ünnepi öltözethez fehér inget, továbbá mindkettőhöz fekete nyakkendőt viselnek. A köznapi öltözeten a kitüntetéseket szalagsáv formájában (már az új típusú szövet kivitelben), az ünnepi öltözeten teljes alakban viselik.

Ami a kabátokat illeti, a posztóköpeny, illetve a 3/4-es és a 4/4-es ballonkabát is csak színében tért el az általánostól. Hasonló a helyzet az ingblúzzal, amelyet világoskék színben rendszeresítenek a tisztek és tiszthelyettesek számára. Az ingblúzból létezik rövid és hosszú ujjú változat is. A tányérsapkát színe mellett fehér paszpolozása, valamint hímzett hadihajós jelvénye különbözteti meg. A kék posztóhuzatú téli sapkát fekete műszőrme borítja.

A legénységi állomány visszakapja matrózöltözetét, amelyhez nyáron fehér, télen sötétkék matrózgallért viselnek. Kimenőkabátjuk viszont csak színében és a karjelvényben tér el az 1982M általános kimenőkabáttól. Matrózsapkájuk állórészén Honvéd Folyami Flottilla feliratú, fekete alapszínű szalag fut körbe. A téli sapka csak színében tér el az általánostól. A sapkajelvény mindkettőn az ezüstszínű, lapos csillagú változat.

1991-1995

Az 1991-es rendszerváltást követő néhány év csak apróbb változtatásokat hoz a hadihajósok ruházatában. Az első változás 1991-ben a fém hivatásosállomány-jelző megjelenésével történik: a jelvény felkerül a zubbonyra, a jobb zseb fölé. Ezt a kis mértékben módosított zubbonyt 1993-ig viselik, amikor ismét kisebb módosítás következik az állományjelzők hímzett változatának megjelenésével. Ennek során a korábbi fém állományjelzőt hímzett köznapi jelvényre cserélik, tisztek számára arany, tiszthelyettesek számára ezüst színben hímezve.

Még ugyanebben az évben nagyobb módosítást is végeznek a zubbonyon, amely új, hatágú (1993M) csillagokat kap, és így – az általános ruházathoz hasonlóan - végleg lekerülnek az 1963M ötágú csillagok a hadihajós öltözetekről. Emellett a zubbony bal ujjára, fekete alapra aranyszínű (tisztek számára) és ezüstszínű (tiszthelyettesek számára) fémszálból hímzett jelvény kerül.

1993-ban bevezetik az új mintájú sötétkék hadihajós posztóköpenyt a tiszti és tiszthelyettesi állomány részére, amely csak színében és a fegyvernemi jelzésben különbözik az általános jellegű társától. Gallérjára sötétkék színű fegyvernemi jelvénnyel ellátott hajtóka kerül, a rendfokozatok, fekete alapra hímezve, a köpeny ujjára kerülnek.

Az 1985-ben revitalizált matrózruha alig változik a rendszerváltást követően, csupán a váll-lap módosult az idők folyamán. 1985-től MN, később MH jelzéssel, és a tisztesi rendfokozatúak esetében ötágú fehér műanyag csillagokkal találkozunk a váll-lapokon. A rendszerváltást követően megjelenik az új, hatágú fehér műanyag csillag, amelyet később a lapos alpakka csillagok váltanak. Kimenőruházatként a legénységi állomány az 1985-től bevezetett, sötétkék színű kabátot (mikádót) viseli tovább, amelybe télen fekete szőrmegallérral készült bélést illesztenek.

Ami a sapkákat illeti, a vörös csillag még 1991-ben lekerül róluk, egyéb változás nincsen.

1995-

1995 vízválasztónak számít, ebben az évben rendszeresítik ugyanis a hadihajósok új társasági ruházatát. Az öltözet kétsorgombos, kétzsebes, fazonos zubbonyból áll, továbbá a tisztek számára pirosan szegélyezett, a tiszthelyettesek számára szegély nélküli pantallóból. A zubbony vállára a tiszteknél vállzsinór kerül, a rendfokozatokat a zubbony ujjain viselik. A fegyvernemi jelzések alapján kétfajta 1995M társasági egyenruha különíthető el: az egyiken fém, míg a másikon hímzett fegyvernemi jelvényt találunk.

A tiszti és tiszthelyettesi állomány saját társasági tányérsapkát kap: ennek állórésze sötétkék színű, tányérrésze fehér, amelyre hímzett jelvény kerül (tiszteknek aranyszínű, tiszthelyettesek számára ezüstszínű kivitelben). Megváltozik a sapkajelvény is, a hadihajósok a repülőtisztekhez és a díszelgőállományhoz hasonlóan kerek sapkajelvényt kapnak.

A társaságitól most már elkülönülő köznapi ruházat szintén változik 1995-öt követően. Így a köznapi öltözeten is elterjed a hadihajósok horgonyos (1995M) társasági gombja, továbbá 1998-tól a zubbonyokon a régebbi arany (tisztek), illetve ezüst (tiszthelyettesek) hímzéses állományjelzőt a színes társasági változat váltja.

Jelentős változás a köznapi ruházatban az ívelt zsebfedős, négygombos új zubbony megjelenése 2000 után. Ezen már nincs váll-lap, a rendfokozatokat a zubbony ujjaira varrják, a galléron a régi típusú fém fegyvernemi jelzést viselik (a hadihajósok kistársasági néven emlegetik ezt a ruházatot). Nemsokára azonban újabb változás történik: a rendfokozat lekerül a zubbony ujjáról, a helyére (a bal ujjon) a korábbi köznapi zubbonyokon viselt hímzett hadihajós jelvény kerül. A gallérról lekerül a régi típusú fegyvernemi jelzés, és a helyére sötétkék színű, az új típusú fém fegyvernemi jelvénnyel ékesített köznapi hajtóka kerül.

Nehezíti a hadihajós öltözetek tipologizálását, hogy a ruhák viselésére jogosultak körében (bár kevesen vannak) rendkívüli mértékű a széttagoltság, a különbözőség a viselés terén. Gyakran látunk a szabályzattól kisebb-nagyobb mértékben eltérő darabokat (például repülőtiszti pantalló viselése hadihajós társasági zubbonnyal). Ennek oka jobbára az egyenruhák beszerezhetőségének nehézségében keresendő.