|
A Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédség hadihajós
egyenruhái
1957-1968
Az 1957-es változások
módosítják a hadihajósok
ruházatát is. Igaz, a legénységi
állománynál csak apró
modifikációk történnek, esetükben a
változás kimerül a matrózsapka új
jelvényében, az új derékszíjban,
valamint a posztóköpeny felgombozásában. A
„ráncfelvarrott” 50M öltözet
egészen a kék ruházat 1968-as
megszűnéséig rendszerben
marad.
Számottevő viszont a változás a hivatásos állomány
ruházatánál (lásd fotó jobbra).
A néphadsereg egyéb állományához
hasonlóan ők is egysorgombos társasági (nyitott
nyakú), illetve gyakorló- (zárt nyakú)
zubbonyt, felhajtásos pantallót, továbbá
posztóköpenyt kapnak, amit műanyag szemernyős
tányérsapka, illetve posztó huzatú
téli sapka egészít ki (mindezeknek a
szabása megegyezik az általános
ruházatéval, csak a színük
sötétkék).
Eltérés viszont, hogy a zubbony nincs paszpolozva,
lovaglónadrágot nem rendszeresítenek,
továbbá a tányérsapkát a
rózsa mellett hímzett hadihajós jelvény
díszíti. Emellett a rendfokozati jelzések a
váll-lap mellett a zubony- illetve a köpenyujjra is
felkerülnek (csíkok formájában), követve
a hadihajós hagyományokat.
A hadihajós ruházatot
1965-ben kis mértékben átalakítják,
a zubbony-, illetve köpenyujjakról lekerülnek a
rendfokozati jelzések, a
tányérsapkákról pedig a paszpolozás.
Emellett a hadihajósoknál is bevezetik a köznapi
ruházatot, amelyet a zubbonyok váll-lapjainak
sötétkék selyem szegélyezése
különböztet meg. Az új ruházat nem
húzza sokáig, 1967. december 31-vel a kék
öltözetet megszünteti a néphadsereg.
1987-1991
Csaknem
húsz évet kell várni, hogy újra
saját egyenruhát kapjanak a hadihajósok. 1987-ben
végül újra rendszeresítik a saját
öltözetet; a hivatásos állomány
köznapi és ünnepi ruházata
sötétkék színű, szabása megegyezik a
nem hadihajós állomány ruházatának
szabásával. A hivatásos tisztek és
tiszthelyettesek a köznapi öltözethez kék, az
ünnepi öltözethez fehér inget,
továbbá mindkettőhöz fekete nyakkendőt viselnek. A
köznapi öltözeten a kitüntetéseket
szalagsáv formájában (már az új
típusú hímzett kivitelben), az ünnepi
öltözeten teljes alakban viselik.
Ami
a kabátokat illeti, a posztóköpeny, illetve a 3/4-es
és a 4/4-es ballonkabát is csak színében
tért el az általánostól. Hasonló a
helyzet az ingblúzzal, amelyet világoskék
színben rendszeresítenek a tisztek és
tiszthelyettesek számára. Az ingblúzból
létezik rövid és hosszú ujjú
változat is. A tányérsapkát (lásd fotó
balra)
színe mellett fehér paszpolozása, valamint
hímzett hadihajós jelvénye
különbözteti meg. A kék posztó
huzatú téli sapkát fekete műszőrme borítja.
A
legénységi állomány visszakapja
matrózöltözetét, amelyhez nyáron
fehér, télen sötétkék
matrózgallért viselnek. Kimenőkabátjuk viszont
csak színében és a karjelvényben tér
el a 82M általános kimenőkabáttól.
Matrózsapkájuk állórészén
Honvéd Folyami Flottilla feliratú fekete alapszínű
szalag fut körbe. A téli sapka csak színében
tér el az általánostól. A
sapkajelvény mindkettőn az ezüstszínű, lapos
csillagú változat.
1991 – 1995
Az
1991-es rendszerváltást követő néhány
év csak apróbb változtatásokat hoz a
hadihajósok ruházatában. Az első
változás 1991-ben a fém hivatásos
állományjelző megjelenésével
történik: a jelvény felkerül a zubbonyra, a
jobb zseb fölé. Ezt a kis mértékben
módosított zubbonyt 1993-ig viselik, amikor ismét
kisebb módosítás következik az
állományjelzők hímzett változatának
megjelenésével. Ennek során a korábbi
fém állományjelzőt hímzett köznapi
jelvényre cserélik, tisztek számára arany,
tiszthelyettesek számára ezüst színben
hímezve.
Még ugyanebben az évben
nagyobb módosítást is végeznek a zubbonyon,
amely új, hatágú (93M) csillagokat kap, és
így – az általános ruházathoz
hasonlóan - végleg lekerülnek a 63M
ötágú csillagok a hadihajós
öltözetekről. Emellett a zubbony bal ujjára, fekete
alapra aranyszínű (tisztek számára) és
ezüstszínű (tiszthelyettesek számára)
fémszálból hímzett jelvény
kerül.
1993-ban
bevezetik az új mintájú
sötétkék hadihajós posztóköpenyt
a tiszti és tiszthelyettesi állomány
részére, amely csak színében és a
fegyvernemi jelzésben különbözik az
általános jellegű társától.
Gallérjára sötétkék színű
fegyvernemi jelvénnyel ellátott paroli kerül, a
rendfokozatok, fekete alapra hímezve, a köpeny
ujjára kerülnek.
Az 1987-ben revitalizált matrózruha alig változik
a rendszerváltást követően, csupán a
váll-lap módosult az idők folyamán. 1987-től MN,
később MH jelzéssel, és a tisztesi
rendfokozatúak esetében ötágú
fehér műanyag csillagokkal találkozunk a
váll-lapokon. A rendszerváltást követően
megjelenik az új, hatágú fehér műanyag
csillag, amelyet később a lapos alpakka csillagok
váltanak. Kimenőruházatként a
legénységi állomány az 1987-ben bevezetett
sötétkék színű kabátot
(mikádót) viseli tovább, amelybe télen
fekete szőrmegallérral készült bélést
illesztenek.
Ami a
sapkákat illeti, a vörös csillag még 1991-ben lekerül róluk, egyéb
változás nincsen.
1995-

1995
vízválasztónak számít, ebben az évben rendszeresítik ugyanis a
hadihajósok új társasági ruházatát (lásd fotó jobbra)
. Az öltözet kétsorgombos, kétzsebes, fazonos
zubbonyból áll, továbbá a tisztek
számára pirosan szegélyezett, a tiszthelyettesek
számára szegély nélküli
pantallóból. A zubbony vállára a
tiszteknél vállzsinór kerül, a
rendfokozatokat a zubbony ujjain viselik. A fegyvernemi jelzések
alapján kétfajta 95M társasági egyenruha
különíthető el: az egyiken fém, míg a
másikon hímzett fegyvernemi jelvényt
találunk.
A tiszti és tiszthelyettesi állomány saját
társasági tányérsapkát kap: ennek
állórésze sötétkék
színű, tányérrésze fehér, amelyre
hímzett jelvény került (tiszteknek
aranyszínű, tiszthelyettesek számára
ezüstszínű kivitelben). Megváltozik a
sapkajelvény is, a hadihajósok a repülőtisztekhez
és a díszelgőállományhoz hasonlóan
kerek sapkajelvényt kapnak.
A társaságitól most
már elkülönülő köznapi ruházat
szintén változik 1995-öt követően. Így a
köznapi öltözeten is elterjed a hadihajósok
horgonyos (95M) társasági gombja, továbbá
1998-tól a zubbonyokon a régebbi arany (tisztek), illetve
ezüst (tiszthelyettesek) hímzéses
állományjelzőt a színes társasági
változat váltja.
Jelentős
változás a köznapi ruházatban az ívelt
zsebfedős, négygombos új zubbony megjelenése 2000
után. Ezen már nincs váll-lap, a rendfokozatokat a
zubbony ujjaira varrják, a galléron a régi
típusú fém fegyvernemi jelzést viselik (a
hadihajósok kistársasági néven emlegetik ezt
a ruházatot). Nemsokára azonban újabb
változás (lásd fotó balra)
történik: a rendfokozat lekerül a zubbony
ujjáról, a helyére (a bal ujjon) a korábbi
köznapi zubbonyokon viselt hímzett hadihajós
jelvény kerül. A gallérról lekerül a
régi típusú fegyvernemi jelzés, és a
helyére sötétkék színű, az új
típusú fém fegyvernemi jelvénnyel
ékesített köznapi paroli kerül.
Nehezíti
a hadihajós öltözetek
tipologizálását, hogy a ruhák
viselésére jogosultak körében (bár
kevesen vannak) rendkívüli mértékű a
széttagoltság, a különbözőség a
viselés terén. Gyakran látunk a
szabályzattól kisebb-nagyobb mértékben
eltérő darabokat (például repülőtiszti
pantalló viselése hadihajós
társasági zubbonnyal). Ennek oka jobbára az
egyenruhák beszerezhetőségének
nehézségében keresendő.
Molnár Sándor - Németh Balázs
Hadihajós társasági, köznapi és vegyes zubbonyok
1957-2008
|
Időszak
|
Váll-lap
|
Gallér
|
Zsebfedő
|
Zubbonyujj
|
Nagygomb
|
Derékvarrás
|
Hiv-áll.jel
|
Javasolt
mintajelölés
|
|
1957
|
társ, 51M csillag
|
fn-jelzés, hímzett
|
egyenes
|
rendf.
|
49M, 3db
|
van
|
nincs
|
57M
|
|
1958-60
|
társ, 51M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
rendf
|
57M, 3db
|
van
|
nincs
|
57M
|
|
1960-63
|
társ, 51M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
rendf
|
57M, 3db
|
nincs
|
nincs
|
57M
|
|
1963-68
|
társ, 63M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
rendf
|
57M, 3db
|
nincs
|
nincs
|
57M
65M
|
|
1965-68
|
közn, 63M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
rendf
|
57M, 3db
|
nincs
|
nincs
|
65M
|
|
1987-91
|
ált, 63M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
nincs
|
63M, 3db
|
nincs
|
nincs
|
87M
|
|
1991-93
|
ált, 63M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
nincs
|
63M, 3db
|
nincs
|
91M, fém
|
87M
|
|
1993-98
|
ált, 93M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
hímzett
jelvény
|
63M, 3db
|
nincs
|
93M, közn
|
93M
|
|
1998-2006
|
ált, 93M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
hímzett
jelvény
|
63M, 3db
|
nincs
|
93M, társ
|
93M
|
|
1995-98
|
ált, 93M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
hímzett
jelvény
|
95M, 3db
|
nincs
|
93M, közn
|
93M
|
|
1998-2006
|
ált, 93M csillag
|
fn-jelzés, fém
|
egyenes
|
hímzett
jelvény
|
95M, 3db
|
nincs
|
93M, társ
|
93M
|
|
1995-*
|
vállzsinór
|
fn-jelzés, hímzett
|
ívelt
|
rendf
|
95M, 3db
|
nincs
|
93M, társ
|
95M
|
|
1995-*
|
vállzsinór
|
fn-jelzés, fém
|
ívelt
|
rendf
|
95M, 3db
|
nincs
|
93M, társ
|
95M
|
|
2000-2005
|
semmi
|
fn-jelzés, fém
|
ívelt
|
rendf
|
95M, 4db
|
nincs
|
93M, társ
|
2000M
|
|
2005-
|
semmi
|
paroli
|
ívelt
|
hímzett
jelvény
|
95M, 4db
|
nincs
|
93M, társ
|
2005M
|
*
kétsoros
|